Megerősítette és új szintre emelte meglévő partnerségét a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a Nemzeti Tudósképző Akadémia

– Megerősítette és új szintre emelte meglévő partnerségét. A Hunrend Magyar Kutatási Hálózat és a Nemzeti Tudósképző Akadémia. A megállapodás célja, hogy a fiatalok valós, elérhető és lendületet adó lehetőségeken, mentorprogramokon, kutatási együttműködéseken és közös szakmai programokon keresztül tapasztalhassák meg a kutatói pálya értékét, hosszú távon erősítve bennük a tudományos érdeklődést és a kutatói életpálya melletti elköteleződést. Jakab Rolanddal, a HUNN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatójával beszélgettem.

– A Nemzeti Tudósképző Akadémia Magyarország egyik legjelentősebb tehetséggondozási programja az orvosbiológiai területén, amely már középiskolás kortól kezdve egymásra épülő képzési és mentorálási rendszeren keresztül vezeti be a diákokat a tudomány világába, és azt is mondhatjuk, hogy ezen keresztül támogatja őket a kutatóvá válás folyamatában. A folyamat része a kutatási lehetőségek biztosítása és a tudományos közösségbe való integráció is, és ebben tölt be fontos szerepet. Meglátásunk szerint a HUNREN, illetve a HUNOR kutatási intézményei.

– Nemrég új szintre emelték a meglévő partnerséget HUNAN Magyar Kutatási Hálózat, illetve a Nemzeti Tudósképző Akadémia között. Mit jelent ez az új szintre emelés a gyakorlatban?

– Ez azt jelenti, hogy a fiatalok valós, elérhető és lendületet adó lehetőségeken, így mentorprogramokon, kutatási együttműködéseken és közös szakmai programokon keresztül tapasztalhatják meg a kutatói pálya értékét, és ezzel is hosszú távon erősítve bennük a tudományos érdeklődést és a kutatói életpálya melletti elköteleződést. Tehát egy egy átfogó együttműködés keretében azt mondhatjuk, hogy ezzel az új megállapodással szilárd alapokra helyeztük az együttműködésünket, hiszen már jelenleg is több HUN Rennes kutatási intézmény vesz részt a programban, de most a Hun Ren Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Hun Ren Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet és a Hun Ren Természettudományi Kutatóközpont több mint 50 kutató mentora egyengeti a hallgatók útját a tudományos életpálya, is, a kutatói hivatás felé. És abban gondolkodunk még, hogy ezzel a megújított együttműködéssel a Hun Ren és a Nemzeti Tudósképző Akadémia stratégiai partnerségében meg tudjuk szólítani és be tudjuk vonni a fiatal generációkat a tudomány, a kutatás és az innováció világába. És tényleg meggyőződésünk, hogy a tehetséges diákok támogatása nem csak egyéni életutakat formál, hanem hosszútávon hozzájárul Magyarország tudományos és gazdasági versenyképességének erősítéséhez is.

– Ez a gyakorlatban több lehetőséget jelent a fiatalok számára. A diákok számára.

– Ez feltétlenül azt jelenti, hiszen a tudomány nem egy zárt klub, hanem egy nyitott tér mindazoknak, akik akarnak gondolkodni, és célunk ezzel az együttműködésre, hogy minden feltételt megteremtsünk ahhoz, hogy a fiatal kutatók Magyarországról indulva is jelentős eredményeket érjenek el. A megállapodás révén azt mondhatom, hogy a diákok és a hallgatók szélesebb körben férhetnek hozzá a humán kutatási infrastruktúrájához, így például laboratóriumi gyakorlatokon és szakmai programokon keresztül évente akár több ezer fiatal nyerhet betekintést a tudományos munka mindennapjaiba, és a mentorok, köztük a HUREN kutatói kiemelt szakmai támogatással és strukturált keretek között folytathatják a munkájukat. Tehát itt azt mondhatom, hogy a három nagy intézményünk több mint ötvenöt mentora vesz részt a programban, workshopokat szerveznek, konkrét kutatási programokat vezényelnek le és vonják be a diákokat. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy megmutatják a kutatói pálya legérdekesebb részeit, a kutatások mibenlétét, az infrastruktúra használatát, a publikálás, a tudományos felfedezések különböző stációinak a hátterét. Tehát aktívan kívánjuk folyamatos képzéseken keresztül, illetve kutatásokon keresztül bemutatni azt, hogy egy kutató napi szinten, illetve távlatosan a gondolkodása milyen módon vált ki hatást új áttörések révén.

Jakab Rolandot, a Hunland Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatóját hallották.

Scroll to Top