A HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport több mint egy évtizedes etorobotikai kutatásainak keretében új kísérletsorozatának első állomásaként a szociális segítőrobotok idősgondozásban való használhatóságát és elfogadását vizsgálta az Újbudai Idősek Háza idősgondozó intézményben. A kutatás célja, hogy új hatékony megoldásokat nyújtson az idősgondozás növekvő társadalmi kihívásaira.
A várható élettartam növekedése és az alacsony születésszám Európa-szerte elöregedő társadalomhoz vezet, mely jelentős terhet ró az idősellátásban dolgozó szakemberekre. Egyre sürgetőbbé válnak az olyan innovatív megoldások, amelyek képesek segíteni az idős korosztály alapvető szükségleteinek kielégítésében, miközben támogatják az egészséges öregedést, valamint a kognitív, fizikai és mentális állapot megőrzését.
Az idősgondozásban egyre súlyosabb munkaerőhiány enyhítésére világszerte törekszenek arra, hogy szociálisan interaktív segítőrobotok alkalmazásával támogassák mind az ápolókat, mind az idős embereket. Annak ellenére, hogy ezek a technológiák széles körű felhasználási lehetőségeket ígérnek, az idősellátásban történő bevezetésük és elterjedésük meglepően lassan halad. Bár a szociális robotok ígéretes lehetőségeket kínálnak a mentális egészséggel kapcsolatos problémák támogatására, például kognitív szintentartó gyakorlatok révén, gyakran hiányzik belőlük a fizikai segítségnyújtás képessége. Az ilyen funkciók bevezetésének célja az lenne, hogy tehermentesítsék az idősotthonok egészségügyi és műszaki dolgozóit azáltal, hogy átvesznek egyszerűbb, de gyakran ismétlődő feladatokat. A robotok eleinte nem helyettesítenék az emberi munkaerőt (az ápolói feladatok sokszínűsége miatt ez a közeljövőben technikai okokból sem lehetséges), hanem részben tehermentesítenék, például tárgyak szállításával, az idős emberek épületen belüli kísérésével, vagy egészséges ételek kínálásával, elősegítve azt, hogy a felszabaduló időben az ápolók az emberi kapcsolatokat feltétlenül igénylő feladatokra koncentrálhassanak.
Ezt a szemléletet támogatja a HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport etorobotikai megközelítése, amely szerint a robotok tervezését funkcionális szempontokra kell alapozni, beleértve a megfelelő szociális készségek kialakítását is. Az etorobotika az etológia (vagyis az állatok és emberek viselkedését evolúciós megközelítésből vizsgáló tudományterület) elméleteire és módszereire épít, a robotokat külön ‘fajként’ kezelve. Így például nem cél, hogy a robotok emberszerű kinézettel vagy viselkedéssel rendelkezzenek, hogy elkerülhető legyen például az ilyen robotoknál tapasztalt félelemkeltő hatás, illetve az, hogy az emberszerű megjelenés miatt fejlettebb képességeket tulajdonítsanak nekik, mint amivel rendelkeznek.
A kutatássorozat első vizsgálata az Interaction Studies nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg. A cél annak feltárása volt, hogy az idős emberek és az idősgondozó intézmény munkatársai hogyan viszonyulnak egy szociális segítőrobothoz, Biscee-hez. A kutatók azt vizsgálták, hogy a résztvevők milyen módon lépnek kapcsolatba a robottal: megközelítik, ránéznek, megérintik, mosolyognak rá, beszélnek hozzá, vagy inkább elmennek az útjából, illetve, hogy a viselkedésük hogyan változik a megfigyelés két hete alatt. A vizsgálat során Biscee többféle helyzetben vett részt az idősotthon mindennapi életében. Amikor a robot az intézmény folyosóin közlekedett, a kutatók azt figyelték meg, hogy milyen hatása van annak, ha a robot szociális viselkedésformákat mutatva kezdeményez valamilyen interakciót a közelébe került személlyel. Emellett a robotra adott reakciókat az idősotthon által szervezett csoportos foglalkozásokon is vizsgálták, ahol Biscee különböző játékokban vett részt és gyümölcsöt szolgált fel.
A lakók a megfigyelési időszak során folyamatos érdeklődést mutattak a robot iránt, mely arra utal, hogy a robot korlátozott kommunikációs képességei ellenére is képes volt fenntartani a résztvevők figyelmét és érdeklődését. Az idős lakók gyakrabban figyelték a robotot, beszéltek hozzá, mosolyogtak rá vagy érintették meg, mint a nem bentlakó résztvevők, ám a munkatársak érdeklődése sem csökkent az idő előrehaladtával.
A résztvevők gyakrabban nézték a robotot, amikor az mozgásban volt, mint amikor megállt valaki mellett, ugyanakkor ez nem befolyásolta jelentősen azt, hogy beszéltek-e hozzá vagy megközelítették-e. A robot beszédtémává vált az idősek között, akik találgatták a működését és képességeit, arra biztatva társaikat és az újonnan érkezőket, hogy lépjenek kapcsolatba a robottal. Mindez arra utal, hogy egy ilyen robot egyfajta társas katalizátor szerepet is betölthet, és pozitív hatással lehet a közösségi kapcsolatokra.
