Kutatásvezető neve
Dr. Borkovits Tamás
Kölcsönható kettős és többes csillagrendszerek vizsgálata: kulcs a csillagfejlődés feltáratlan részleteihez
A szoros fedési kettőscsillagok vizsgálata az elmúlt évszázadban „az asztrofizika királyi útját” képezte az alapvető csillagparaméterek meghatározásában. Az elmúlt évtized űrtávcsöves forradalma, valamint a párhuzamosan fejlődő elméleti modellek újra a kutatások élvonalába röpítették ezeket az objektumokat, miután kiderült, hogy jelentős részük rendelkezik további, dinamikailag erősen kölcsönható komponenssel. Az alkotó csillagok pillanatnyi jellemzőinek megismerési lehetőségén túl ezen többes csillagrendszerek közvetlen információkat hordoznak a csillagok keletkezési folyamatairól, továbbá rajtuk keresztül vizsgálhatók azok a folyamatok is, amelyek akár szupernóva-robbanáson keresztül különféle egzotikus csillagvégállapotokhoz vezethetnek.
Letöltések
A Sztelláris Asztrofizikai Kutatócsoport tagjai az SZTE Bajai Obszervatórium 80 cm-es Ritchey-Chretien-típusú tükrös távcsöve mellett. Első sor balról jobbra: Borkovits Tamás (kutatócsoport-vezető), Braun Krisztina (pályázati ügyintéző), Mitnyan Tibor. Hátsó sor: Bíró Imre Barna, Czavalinga Donát Róbert. A képről hiányzó három további kutatócsoporti tag: Derekas Alíz, Forgácsné Dajka Emese, Nagy Andrea.
Kutatócsoportunk tagjai egyrészt a szoros hármas és többes rendszerek komplex, spektro-fotodinamikai modellezésének, másrészt pedig a szupernova-robbanások megfigyelésének és teljes körű analízisének nemzetközi szinten is elismert, vezető szakértői. Jelen kutatásunkban új irányvonalként egyesítjük az SZTE Bajai Obszervatóriumának a kettős és többes csillagrendszerek vizsgálata terén meglévő sokéves tapasztalatait az SZTE Fizikai Intézetében nagy hagyományokkal bíró szupernóva-kutatásokkal, hogy komplex dinamikai-asztrofizikai modellezések segítségével vizsgáljuk a potenciális szupernova-szülőhelynek számító többescsillagokat. Ezen felül vizsgálatainkat az evolúciós „létra” másik ágára is kiterjesztjük, az általunk nagy pontossággal feltérképezett többes csillagrendszereket kozmikus fosszíliáknak tekintve a rendszereket alkotó csillagok keletkezési folyamataira is kulcsfontosságú megállapításokat tehetünk. Kutatásaink során, kiterjedt együttműködési hálózatunknak köszönhetően a legfejlettebb földi és űrtávcsövek – pl. a két, 8,1 méter tükörátmérőjű Gemini ikertávcső, a 8,2 méter tükörátmérőjű Very Large Telescope (VLT) földi óriástávcső, valamint a jelenleg üzemelő Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS), Hubble Space Telescope (HST), James Webb Space Telescope (JWST), illetve a közeljövőben felbocsátandó PLATO (Planetary Transists and Oscillations of stars) űrtávcsövek részben publikus, részben pályázható – adatait használjuk munkánk során. E csúcsműszerek mérési eredményeit szükség szerint kiegészítjük kisebb földi távcsövekkel (pl. az SZTE Bajai Obszervatóriumában található 80 cm-es távcső, és más hazai, illetve külföldi, hasonló kategróriájú műszerekkel) végzett hosszabb távú fotometriai és spektroszkópiai megfigyelésekkel. Az így szerzett egyedi adatokat magas szintű elméleti és modellezési háttérrel kombináljuk, amely kiterjed a szoros többes rendszerek perturbációinak analitikus vizsgálatára (amelynek világviszonlyatban is legteljesebb matematikai leírását a kutatócsoport tagjai publikálták közel egy évtizeddel ezelőtt), valamint a többes rendszerek időbeli gyors lefolyású fotomertriai és spektroszkópiai változásainak teljes körű, úgynevezetett fotodinamikai modellezésére, amely lehetővé teszi a hármas, négyes stb. csillagrendszerek, illetve az azt alkotó csillagok pontos asztrofizikai (csillagtömegek, méretek, hőmérsékletek, egyes atmoszferikus paraméterek, a csillagok kora, fémtartalma stb.), valamit dinamikai (a csillagok egymáshoz, illetve a Földhöz képseti térbeli helyzete és sebessége minden pillanatban) leírását. Ezen adatokból tudunk visszakövetkeztetni e csillagrendszerek keletkezési csatornáira (mind egyedileg, mind általánosan, statisztikailag), valamint előre tekintve, jósolhatóvá válik ezen csillagrendszerek végállapota, amelyek általánosításával érvényes, és újszerű megállapításokat tehetünk a különféle típusú szupernóva-robbanásokat eredményező sztelláris konfigurációk, azaz a ténylegesen felrobbanó szülőcsillagok (progenitorok) tulajdonságaira, illetve azok potenciális társobjektumainak a robbanások lefolyásában betöltött szerepére.
