A fogyás önmagában számos anyagcsere-mutatót javíthat, de vajon számít-e az is, miből származnak az elfogyasztott kalóriák? Egy új randomizált klinikai vizsgálat szerint igen: miközben három különböző étrenddel a résztvevők nagyjából ugyanannyit, testtömegük mintegy 10%-át veszítették el, a máj zsíranyagcseréje és az inzulinérzékenység eltérően változott.
A Cell Metabolism c. folyóiratban megjelent vizsgálatban nagyon alacsony szénhidráttartalmú ketogén étrendet, mediterrán étrendet és nagyon alacsony zsírtartalmú, növényi ételekre épülő étrendet hasonlítottak össze. A legerősebb máj-anyagcsere változásokat a ketogén étrend mellett figyelték meg.
A vizsgálat azonban kicsi volt: 55 embert randomizáltak, és 42-en fejezték be úgy, hogy bekerültek a fő elemzésbe. A résztvevők ráadásul nem átlagos túlsúllyal élő emberek voltak, hanem olyan elhízott felnőttek, akiknél prediabétesz és zsírmáj is fennállt. Az eredmények ezért erre a speciális betegcsoportra vonatkoznak elsősorban.
A résztvevők átlagéletkora 43 év, kezdeti BMI-je közel 39 kg/m² volt. Körülbelül öt hónap alatt mindhárom csoport nagyjából 10%-os testtömegcsökkenést ért el.
A vizsgálat egyik erőssége, hogy az étrendi különbségeket szokatlanul szigorúan ellenőrizték: minden ételt a kutatók biztosítottak, és a résztvevők hetente dietetikussal találkoztak. A jelentett étrendi adherencia minden csoportban meghaladta a 95%-ot.
A fogyás önmagában is látványosan javította az anyagcserét. A vázizmok inzulinérzékenysége mindhárom étrend mellett körülbelül 50%-kal javult.
A máj azonban más történetet mutatott. A máj inzulinérzékenysége mindhárom csoportban javult, de a változás a ketogén étrend mellett két-háromszor nagyobb volt, mint a másik két étrenddel.
A máj trigliceridtartalma – vagyis lényegében a májban felhalmozódott zsír – a ketogén csoportban 67%-kal, a mediterrán és növényi étrend mellett körülbelül 45%-kal csökkent.
Ez azért figyelemre méltó, mert a testtömegcsökkenés hasonló volt. A különbség tehát arra utal, hogy az étrend makrotápanyag-összetétele a fogyás mértékétől részben függetlenül is befolyásolhat bizonyos anyagcsere-folyamatokat.
A ketogén étrend mellett a 24 órás vércukorterhelés körülbelül 20%-kal, a másik két étrend mellett nagyjából 8%-kal csökkent. Még látványosabb volt az inzulinszint változása. A 24 órás inzulinterhelés
74%-kal csökkent a ketogén étrend, 44%-kal a mediterrán, és 27%-kal a növényi, nagyon alacsony zsírtartalmú étrend mellett.
A ketogén csoportban nagyobb mértékben csökkent az éhomi vércukor és inzulin, a máj új zsírsavtermelése, valamint több inzulinrezisztenciával összefüggő laboratóriumi mutató is.
A prediabétesz megszűnését a résztvevők 50%-ánál figyelték meg a ketogén csoportban, szemben a mediterrán étrend 29%-ával és a növényi étrend 7%-ával.
Ezt az utóbbi eredményt azonban különösen óvatosan kell értelmezni. A két előre meghatározott elsődleges inzulinérzékenységi végponton kívül a többi eredmény feltáró jellegű volt, és a nagyszámú statisztikai összehasonlítás miatt nem korrigálták őket. Egy ilyen kis vizsgálatban emiatt könnyebben születhetnek véletlenül látványos különbségek.
Nem minden mutató kedvezett a ketogén étrendnek. A kép ezért nem az, hogy a ketogén étrend minden tekintetben „jobb” volt.
Az LDL-koleszterin, az apolipoprotein B és a 24 órás trigliceridszint változása között nem találtak szignifikáns különbséget a három étrend között.
A ketogén étrend sajátos hormonális választ is előidézett. A glukagonszint 52%-kal emelkedett, miközben a másik két étrend mellett mintegy 30–40%-kal csökkent. A glukagon és az inzulin aránya így több mint háromszorosára nőtt a ketogén csoportban.
Ez jól mutatja, hogy a három étrend nem egyszerűen három különböző úton vezetett ugyanahhoz a fogyáshoz: az anyagcsere egészen eltérő hormonális környezethez alkalmazkodott.
Súlyos nemkívánatos esemény egyik csoportban sem fordult elő a vizsgálat során.
A tanulmány egyik legfontosabb erőssége, hogy a testtömegcsökkenést és az étrendi együttműködést nagyrészt kontrollálni tudta. Ez sok korábbi diétavizsgálatnál nehézséget jelent, mert ha az egyik csoport többet fogy, nem lehet eldönteni, hogy az anyagcsere-javulást maga az étrend vagy egyszerűen a nagyobb fogyás okozta.
Itt azonban a hasonló testtömegcsökkenés mellett eltérő anyagcsere-válasz jelent meg.
Ugyanakkor 42 értékelt résztvevőből nem lehet általános táplálkozási ajánlást megfogalmazni. A vizsgálat azt sem mutatja meg, hogy a laboratóriumi és anyagcsere-változások hosszabb távon kevesebb szívinfarktust, cukorbetegséget, májbetegséget vagy halálesetet eredményeznek-e.
Az sem derült ki, hogy szükséges-e valódi ketózis a kedvező májhatáshoz, vagy egy mérsékeltebb szénhidrátcsökkentés hasonló eredményt adna. Azt sem tudjuk, hogy ugyanez történne-e akkor, ha valaki már nem fogyna tovább, csak megtartaná a testtömegét.
Irodalom: Petersen M, Smith G, Farabi S, et al. Effect of diet macronutrient content on the cardiometabolic response to weight loss: a randomized clinical trial. Cell Metab. 2026.



